Váratlan fordulat jött a kölcseys tanárok perében, az öt pedagógust kirúgó Marosi Beatrix próbálja megúszni a felelősségre vonást

2024-05-07 11:05:00

A bírót is meglepetésként érte, hogy már nem Marosi Beatrix a Belső-Pesti Tankerületi Központ törvényes képviselője abban a munkaügyi perben, amit azok a tanárok indítottak, akiket éppen Marosi Beatrix – kinevezett tankerületi igazgató hiányában - a központ szakmai vezetőjeként rúgott ki 2022 őszén a Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, miután többször polgári engedetlenségi akciókban vettek részt. 

Kevés az esély a fordulatra Budapest központjában az önkormányzati választáson

2024-05-07 10:26:00

Civil indulókkal is tűzdelt mezőnyben kell megküzdeniük az ellenzék nagy része által támogatott polgármester-jelölteknek az V., a VI., és a VII. kerületekben; ezekben két kerületvezetői posztot is jó eséllyel behúzhatnak. A választókerületeket bemutató sorozatunk 1. része.

Működik a Magyar Péter-féle jelenség, nincs jele a kifáradásnak

2024-05-07 05:45:00

Az a reménytelenség, amelybe az ellenzéket belefuttatta a Fidesz, és amelybe az ellenzék belefuttatta önmagát, nem érződik a Tisza Párt eseményein – nyilatkozta lapunknak Horn Gábor.

Itt vannak a matekérettségi feladatai, egy polgármester-választás eredményeit is ki kell számolni

2024-05-07 10:51:00

Többek között függvényekkel, logaritmussal, valamint százalék- és valószínűségszámítással is találkoznak középszinten a diákok.

A Fidesz azt javasolja, hogy egyházi személyeknek ne kelljen jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket, ha ezekről gyónás útján értesülnek

2024-05-07 10:29:00

Az indoklás szerint ugyanis ezen vallási tevékenység végzése „kívül esik” a közfeladatellátás körén.

Legalább 30 milliárd forintért vett külföldi ingatlanokat az Orbán-kormány, akad köztük palota és kúria is

2024-05-07 07:50:00

Az összesítés nem tartalmazza a diplomaták elszállásolására szolgáló ingatlanlistát, az ugyanis titkos.

Lezárták a rafahi határátkelőt, az összecsapások után Kairóban folytatódnak a tűzszüneti tárgyalások

2024-05-07 08:57:00

A Gázai övezet és Egyiptom közötti határátkelőn a segélyszállítás is leállt.

Rendőröket jutalmazott meg Méhkerék fideszes polgármestere, akit korábban elítéltek bűnmegelőzési programokra szánt források elcsalása miatt

2024-05-07 09:23:00

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem gondolja, hogy ez erkölcsileg összeférhetetlen lenne.

„Szerencsém volt, mert Kányádi Sándor versét pont ismertem a Platon Karataev egyik számából” – Ilyen volt a 2024-es magyarérettségi

2024-05-06 19:16:00

Érvelés helyett a lexikális tudásra helyezte a hangsúlyt az idén megváltozott, új középszintű magyarérettségi. Volt, akinek szerencsés olvasási szokásai, volt, akinek egy alternatív együttes adott fogodzót.

A szlovák és a cseh tanárok is jobban keresnek, mint a magyarok

2024-05-06 18:57:00

Szlovákiában bruttó 1750 eurót (átszámítva 680 ezer forintot) keresnek átlagosan a pedagógusok, az egyetemi oktatók pedig 2 ezer euró fölött.

Zavaró talány – A világpremierrel egy időben jelent meg magyarul Gabriel García Márquez posztumusz kisregénye

2024-05-06 12:50:00

„Nem jó ez a könyv. Meg kell semmisíteni” – rendelkezett az író nem sokkal a halála előtt e kései, talán az utolsó művének kéziratáról. Persze, az ilyen verdiktek esetén bármelyik filosz, sőt minden tudatos olvasó a szívéhez kap, mivel ha egyéb nem, az mindenképp azonnal eszébe jut: Franz Kafka is megsemmisítésre ítélte az egész hagyatékát, s ha a jó barát, Max Brod teljesíti e kérést, akkor ma egy egész fejezet hiányozna a modern világirodalom történetéből.

Nézőpont Intézet: Magyar Péter pártjának egyedül csaknem akkora a támogatottsága, mint az összes baloldali ellenzékinek együttvéve

2024-05-07 11:23:00

A Fidesz-közeli közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint a Tisza Párt EP-listája 21 százalékon áll a DK-MSZP-Párbeszéd 12 százalékával szemben. A bejutók közül a kétfarkúakat 7 százalékra, a kormánypárti listát  48 százalékra mérték.

Kína trójai falova

2024-05-07 06:00:00

Az egyik BMW-st is gyanúsítottként hallgatták ki az Árpád hídi halálos gázolás ügyében

2024-05-07 11:17:00

A sofőr panasszal élt, amit a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megvizsgált, majd annak alaptalansága miatt elutasított.

Berlin bizonyítottnak látja, hogy Moszkva áll a tavalyi hackertámadások mögött

2024-05-07 10:46:00

Más akciókra is számítanak a Kreml részéről.

Tavaly az Orbán-kormányban is felmerült, hogy ki kellene szorítani az oroszokat a paksi bővítésből, de maga Orbán Viktor söpörte le az asztalról az ötletet

2024-05-07 10:10:00

Hiába támogatta Lantos Csaba energiaügyi miniszter az elképzelést, a történtek részleteit ismerő források szerint a kormányfő ragaszkodott ahhoz, hogy az oroszok projektje valósuljon meg.

Olimpiai kvótát szerzett az Ecseki Nándor, Madarász Dóra asztalitenisz vegyes páros

2024-05-07 08:21:00

Eddig is tudni lehetett, hogy a magyar duó kijutó helyen áll, az indulási jog azonban kedden, az ötkarikás rangsor zárásakor vált hivatalossá.

#5 Világok Harca: Forradalmár filmek, 1. rész

2024-05-04 05:45:00

A digitális disztópiáktól a szélesvásznú bollywoodi alkotásokig rengeteg film foglalkozik a fennálló rendszer elleni küzdelemmel. Podcast.

DK-Tisza Párt koalíció mellett is érveltek Dobrev, Tüttő és Karácsony salgótarjáni közönségében – Videó!

2024-05-07 07:30:00

Nem mellesleg azt is megtudtuk, ki az ördög.

Szijjártó Péter: Az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar elnökség egyik legfőbb célja

2024-05-07 07:01:00

A külügyminiszter leszögezte, a csatlakozni kívánó országok teljesítményét egyenként és egyesével kell bírálni, Moldova felkészülése pedig kifejezetten jól halad.

Örökre bajtársak

2024-05-07 06:00:00

Orwell világa

Üzengetés

2024-05-07 06:00:00

Szakadék

2024-05-07 06:00:00

A félelem légkörében

2024-05-07 06:00:00

Tajvan kész együttműködni Magyarországgal

2024-05-07 06:00:00

Munkával ünnepelték meg a magyar EU-csatlakozás évfordulóját – Galéria!

2024-05-01 15:18:00

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozói sikálták le néhány napja a Lánchidat, Szabadság hidat az Alagutat, és pályaudvarok környezetét a budapesti tavaszi nagytakarítás részeként. Így készült a főváros Magyarország EU-csatlakozásának a 20. évfordulójára.

Matematikával folytatódik az idei érettségi, új témakörökkel találkozhatnak a diákok

2024-05-07 06:38:00

Már az új, 2020-as Nemzeti alaptanterv alapján írják meg a vizsgát, amely elvileg csökkenti az elvárt ismereteket és jobban előtérbe helyezi az egyéni kreativitást, az aktív problémamegoldást.

Jelentősen megugrott az átjelentkezők száma, eddig 15 645-en jelezték, hogy nem a lakcímük szerinti településen akarnak szavazni

2024-05-07 05:50:00

 A csökkenés elsősorban a két időpont között elhunyt választópolgárok számával magyarázható, továbbá kis mértékben azzal, hogy vannak olyan választópolgárok, akik 2024. március 13-a után vesztették el szavazati jogukat, például közügyektől való eltiltás hatálya alatt állnak, vagy a bíróság kizárta őket a választójogból – felelte megkeresésünkre a Nemzeti Választási Iroda. 

Alaposan megritkult a főpolgármesteri posztért versenyzők száma, négy jelölt és hat lista lesz Budapesten

2024-05-06 22:17:00

Az utolsó pillanatban, a semmiből előbukkant egy ismeretlen jelölt is. 

Ilyen sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

2024-05-06 22:12:00

Egy jelölt még kieshet, ennek ellenére az ő neve is szerepelt a sorsoláson. 

Kunhalmi Ágnes: Ha ez így megy tovább, Magyar Péter miatt nem fognak összeérni az Orbán-ellenes szavazótáborok 2026-ban

2024-05-06 22:12:00

Állítólag a Tisza Párt hívei szerint is túltolta a biciklit. 

Gulyás Gergely: Szívességet teszünk az EU-nak az uniós elnökséggel

2024-05-06 20:40:00

Mert így fél évig jobban fog menni az Európai Unió.

„Nem lehet a Fideszt legyőzni jobboldali politikával”

2024-05-06 20:32:00

Az ellenzék 2019-ben megtalálta annak ellenszerét, hogyan lehet legyőzni Orbán Viktort, az összefogást most is használni kell – hangzott el Dobrev Klára, Tüttő Kata és Karácsony Gergely salgótarjáni rendezvényén. Nagyjából kétszázan gyűlhettek össze a salgótarjáni Fő tár árnyas-ligetes részén.

Juhász Péter minden ajánlást leadott, nyilvántartásba vette a választási iroda

2024-05-06 20:24:00

Immáron hivatalosan is becsekkolt. 

A Hamász beleegyezett a tűzszünetbe, Izrael azonban nem hagyja jóvá a „felvizezett” javaslatot

2024-05-06 19:39:00

Izrael közölte, számára elfogadhatatlan kitételeket tartalmaz a javaslat.

Arató László: Rendkívül szerencsétlennek tartom a magyarérettségit érintő változást

2024-05-06 19:17:00

Az átalakult magyarérettségi írásbeli feladatairól kérdeztük Arató Lászlót, a Magyartanárok Egyesületének elnökét.

Már Pikó András arca mögül is Gyurcsány Ferenc mosolyog a Fidesz józsefvárosi plakátján

2024-05-06 18:38:00

Tovább bővült a kormánypárti plakátkollekció. 

A BRFK gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Színház ügyelőjét a novemberi baleset miatt

2024-05-06 18:37:00

Csák János, a kulturális tárca vezetője ugyan azt állapította meg hónapokkal ezelőtt, hogy nincs felelőse a két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyos sérüléseinek. Most úgy tűnik, a rendőrségi nyomozás fordulatot vett.

Karsai Dániel az Alkotmánybírósághoz fordul, miután elkaszálták az eutanáziáról szóló népszavazási kezdeményezését

2024-05-06 17:55:00

A testületnek harminc napja van, hogy döntsön. 

Összesen 40 ezren támogatták Karácsony Gergely újraindulását a főpolgármester-választáson

2024-05-06 17:23:00

Az ellenzéki jelölt a szükségesnél nyolcszor több ajánlást adott le, két részletben. Hétfőre kiderült, hogy további három visszalépővel már csak nyolcan maradtak versenyben.

Trócsányi László keresi a harmadik legtöbbet a jelenlegi EP 705 képviselője közül

2024-05-06 17:17:00

Az Orbán-kormány volt igazságügyi minisztere a több mint hárommillió forintos havi alapfizetésén felül évente 66 millió forintot tesz zsebre mellékjövedelemként, itthonról.

Salman Rushdie kiírta magából traumáját

2024-05-06 16:35:00

Knife (Kés) címmmel világszerte most napvilágot látott könyve alkalmából számos interjúban világította meg, miért tartotta fontosnak eredeti vonakodását leküzdve az utókor számára is megörökíteni a vele történt drámát.

Leadta fővárosi listáját a Vitézy Dávidot támogató egyesület és az LMP

2024-05-06 15:54:00

Budapesten kezd egyre kiélezettebb lenni a válatszás. 

A NAV a hiteles tájékoztatást kéri számon a Népszaván úgy, hogy öt napja nem válaszol kérdéseinkre

2024-05-06 15:34:00

A hivatal csak a témával kapcsolatos cikkeink megjelenése után válaszolt kérdésünkre. 

Bíróság kötelezheti a GVH-t annak vizsgálatára, hogy az állami MVM megtéveszti-e fogyasztóit a kétszáz forint körüli piaci árak ellenére változatlanul 1020 forintos tarifával

2024-05-06 15:32:00

Újabb szürreális vita az MVM-könyvelésről.

Nagy Márton: Magyarország vezető szereplővé válhat az űriparban

2024-05-06 15:13:00

Mindez ráadásul szuverenitási kérdés is. 

Válasz Online: Csák János tárcája lépett közbe, hogy ne rúgják ki a Mi Hazánk EP-képviselőjét a Magyarságkutató Intézettől

2024-05-06 15:00:00

Eközben a szélsőjobboldali párt tagadja, hogy a Fidesz szatellitpártja lenne.

Magyarország tényleg magára marad, az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelország ellen indított 7. cikk szerinti eljárást

2024-05-06 14:35:00

E szerint Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye.

Taktikai atomfegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el Vlagyimir Putyin

2024-05-06 14:28:00

Vlagyimir Putyin március közepén egy interjúban beszélt arról, Oroszország csak abban az esetben kész atomfegyvereket bevetni, ha az orosz állam léte forog kockán, vagy sérülhet az ország szuverenitása és függetlensége.

Dobrev Klára: Nagyon mérges vagyok Magyar Péterre

2024-05-06 14:21:00

A DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője és Tüttő Kata MSZP-alelnök szerint Magyar Péter és pártja nem visz el szavazatokat a baloldalról. A magyar politikai élet új szereplőjétől elvárják, hogy legyen együttműködő velük, különben szemükben kérdésessé válik, hogy valóban az Orbán-rendszert akarja-e lebontani. 

John Swinney lesz Skócia következő első minisztere

2024-05-06 13:58:00

Friss pénzt varázsol a Fed

2024-05-06 13:49:00

Miközben a világ feszülten figyelte az amerikai jegybank döntéshozóinak kamatokkal kapcsolatos múlt heti közleményeit, az intézmény a háttérben egészen más eszközökhöz nyúlt a gazdaságban forgó pénzmennyiség szabályozása érdekében. 

Több esetben is intézkednie kellett a Belügyminisztériumnak, hogy a pedagógusok valóban akkora béremelést kapjanak, amekkora jár nekik

2024-05-06 13:28:00

A PDSZ-hez több mint kétezer visszajelzés érkezett, hogy a januári, átlagosan 32,2 százalékosnak ígért béremelésből csak a fokozatukhoz tartozó minimumot kapták meg. Sőt. Volt, akinek kevesebb lett a fizetése.