Népszava Online címlap

Szegvár, Szentes, Mindszent – csongrádi települések, amelyeknek a nevében szerepel a „sze” betűsor, és ahol volt, majdnem volt és lehet polgármester Gémes László. A Fidesz színeiben megismert politikus, jelenleg még megyei elnök a napokban párton kívülre navigálta magát, mert a pártközpont döntése ellenére indul Mindszenten. A szappanopera-szerű történet új epizódjában Gémes László nyerni akar, de a fiaival is örömmel dolgozna a családi gazdaságban.

A roma identitást boncolgatja éles kontúrokkal a Cigánybűnözők elnevezésű új romadadaista művészcsoport, amely a képzőművészeti underground és a punk vonalán mozog. A három alkotó és jó barát, Mc Lakatos Hunor (képünkön balra), Gróf Nagybányai Horthy Rolex Leonidasz (jobbra) és Hádész Junior (a kutya) számára a humor jelenti a túlélést a munkásságuknál sokkalta abszurdabb magyar valóságban. Politikai és társadalmi szatírájukkal a Bura Károly galériában mutatnak rá a közélet cigánybűnözőire, egyben kiállnak a magyargyűlölet ellen. Az volt a céljuk, hogy kifordítsák azt, ahogyan a politikusok használják a cigánybűnözés fogalmát – minden rossz forrásaként egy társadalmi jelenséget adva meg, majd hibernálva az elnevezést, hogy az emberek meg se kérdőjelezhessék azt –, és új értelmet találjanak neki, ami számukra a művészet. 

A történeti gondolkodás ismerete egészséges szkepszisre és önálló véleményalkotásra nevel; megnehezíti, hogy manipuláljanak bennünket és hogy bármiféle ideológia rabjaivá váljunk – állítja a professzor. Romsics Ignác szerint hazugságokkal, féligazságokkal és legendákkal nem lehet egy nemzetet segíteni abban, hogy elviselje a sorsát, legújabb, Hérodotosztól Harariig című művében pedig a nyugati történeti gondolkodás korszakait, irányzatait és klasszikusait vizsgálja. Interjú.

Ezt jelentette ki a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak adott interjúban az Európai Néppárt elnöke.

Az apatikus közösséget nagyon nehéz fölrázni, ám a frusztrált társadalom reakciója meglehetősen kiszámíthatatlan.

Deutsch Tamás és Magyar Péter nem vette a fáradságot, a magyar nemzeti T-Rex viszont megjelent az ATV stúdiójában.

Veszélyesebben kezdte a mérkőzést a német csapat, de az első madridi gól után minden összeomlott. 2-0 lett a vége, így ez volt a 15. alkalom, hogy a spanyol királyi gárda játékosai magasba emelhették a trófeát a Wembley-ben aratott győzelem után.

Ennyi.

Nem lehet örökre kizárni az együttműködést a radikálisokkal, de a középpártoknak érvényesíteniük kell az érdekeiket és értékeiket – mondta lapunknak Eric Maurice szakértő.

Bánki Erik németországi cége 52,5 millió forintot kapott attól a férfitól, akit elítéltek a pécsi Volvo-perben. A fideszes politikus felelősségét a Pécsnek kárt okozó buszvásárlásban a nyomozóhatóság sosem vizsgálta.

Kihívással kell szembenézniük a zenei tehetségkutató show-knak, itt a Sávlekötő Camp

A másor lényege, hogy előválogatás után hét fiatal zenekészítő formáció költözhet be egy alkotótáborba, ahol különböző szakmai feladatok várnak rájuk.

Délen heves zivatarok, északnyugaton heves felhőszakadások lehetnek hétfőn

Öt vármegyében másodfokú, az ország többi részén pedig elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. 

DK: Döntött a Kúria, ki kell adni, mennyibe került a metálturul és a guruló Szent István

Nagyon titkolni akarta az információkat a rendezvényszervező cég, ám nem jött össze. 

Amerikai válasz ukrán postásokkal

Egyre kínosabbá válnak az újabb és újabb, mindent elsöprő orosz harci sikerekről szóló propagandaszólamok. 

A józanság dominált a műtárgypiacon

Kevés szenzációval szolgáltak a májusi New York-i művészeti aukciók, elmaradt a tűzijáték, józanság uralkodott a helyszínen; ezúttal inkább a gyűjtők, nem a pénzemberek diktáltak, az előbbiek pedig szigorúbban számolták kiadható dollárjaikat. 

Az Oscar-díj kitüntetettjeit mindenki ismeri, pedig szakmai szempontból az európai filmfesztiválok elismerései sokkal fontosabbak. Podcast. 

Közel félszáz rendbontót vettek őrizetbe a BL-döntő alatt, Szijjártó Péter azonnal beszólt a szervezés miatt

Méltó szervezést és biztonsági szolgálatot ígért a 2026-os budapesti fináléra. 

Török Gábor: Ilyen magasra még soha nem emelte Orbán Viktor egy választás tétjét

Kérdés, hogy Magyar Péter minderre hogy reagál, avagy megpróbál valami nagyon más üzenetet megfogalmazni. 

A klímaváltozás megfékezése érdekében a legfontosabb feladat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése, amit az Európai Unióban és világszerte működő kibocsátás-kereskedelmi rendszerek is képesek elősegíteni.

Pillantás a kilencedikről

Hazugságvizsgáló

2024. június 1-én szombaton több tízezer ember vonult fel a Békemeneten meghallgatni Orbán Viktor margitszigeti beszédét. Galéria.

Jachtot vett Kalocsa fideszes polgármesterének 79 éves édesanyja

Ő nem rendelkezik a szükséges vezetői engedéllyel - ellentétben fiával. 

Dalszövegszobrászat - Lesz majd úgy Mesterházy Balázzsal és Váczi Eszterrel

Miféle távolság áll fenn egy dalszövegíró és a saját dala között, mely nem leküzdhető? Milyen akadályokon kell túljutnia egy dalszerzőpárosnak a szavak szintjén a közös alkotás érdekében? Mi az, ami csak papíron működik, énekelve fals? Lesz majd úgy címmel jelenik meg a Váczi Eszter és a Quartet új, ötödik nagylemeze, melyet rendhagyó módon a Pesti Színház színpadán mutatnak be. Ahogy az sem mindennapi, hogy a dzsesszénekesnő Mesterházy Balázs költővel együtt írta a dalait. Tudnunk kellett, hogyan.

Tizenkét olyan határon túli magyar is indul az önkormányzati választáson, akinek nincs magyarországi lakcíme

 A határon túl élő magyaroknak passzív választójoguk van, aktív nincs, így választhatók ugyan, de nem szavazhatnak a június 9-i megméretésen.

Milák Kristóf 2024 második legjobb idejével nyert a monte-carlói úszóversenyen 200 méter pillangón

Hat századmásodperc. Ennyi volt a különbség.

Beruházásokra megy a profit, hamar veszteségbe fordulhat a Mohu Mol nyeresége

Amíg a 35 évre elnyert kukakoncesszión kívüli tevékenységek 12 milliárdos hasznot hajtottak, az „intézményi”, vagyis a lakossághoz kapcsolódó, de elkülönítetten gyűjtött, hasznosítható hulladék üzlete kétmilliárdos veszteséggel kezd.

„Orbán Viktor az egyetlen háborúpárti politikus Európában” – Reagált az ellenzék a miniszterelnök Békemeneten tartott beszédére

A Demokratikus Koalíció közleményben, a Momentum és az LMP Facebook-bejegyzésben reagált szombaton Orbán Viktor miniszterelnök Békemeneten mondott beszédére.

Nő a feszültség és a sztrájkveszély a Dunai Vasműben

Nagy tervekkel, kormányzat hátszélben érkezett a cégbe a Liberty-csoport, de a termelés „takaréklángon pislákol”, és aggódnak a dolgozók, akik bérük elértéktelenedése miatt munkabeszüntetésre készülnek.

Hello, Lon-don-don-don-don!

Dortmundban 400 ezren igényeltek jegyet a csúcstalálkozóra, noha a favorit az első számú európai klubtornán a 15. diadalát remélő Real Madrid.

„Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni. Hajrá, Viktor!”

Erődemonstrációt tartott a Fidesz, az viszont erősen kétséges, hogy sikerült-e „minden idők legnagyobb” Békemenetét megrendezni. A vonuláson így is több tízezren, becslésünk szerint mintegy 80 ezren vettek részt. Riport.

Bebugyolálva tanulni az életszeretetet

Lassan gurítják ki a színes kendők alkotta szőnyeget. Miután kiterül a szőnyeg a Trafó színpadán, egymás után, négykézláb másznak be az eltérő színű, főként mesztic táncosok a kendők közé. 

„Oltalmazó szellemi tér” – Almási Miklós valódi értelmiségiként nem az észt, hanem a dilemmáit osztja a legújabb esszékötetében

(Ön)iróniával, játékossággal és a kételkedés lehetőségével élve gondolkodik többek között a kultúra oltalmazó szerepéről.  

Magyar Péter rémhírterjesztésért feljelenti Orbán Viktort a Fidesz háborús kampánya miatt

A Tisza Párt petíciót indít, az NMHH-hoz és a közösségi média platformjaihoz fordul, hogy tüntessék el a gyermekek lelki egészségére veszélyes plakátokat és más hirdetéseket.

Magyar Péter: Rogán Antal közölte, hogy nem üzleti okokból vették meg a Vodafone-t, hanem hogy megszerezzék az ügyfelek adatait

A Tisza Párt alelnöke arról is beszélt, hogy Karácsony Gergely hazudik, amikor kartellezéssel vádolja budapesti jelöltjüket.

Mávinform: Késik a vonat, mert meghibásodott a pótlóbusz, és a pótlóbuszt pótló pótlóbusz késik

Hétköznapok a magyar közlekedésben.

Riogatott vele az Orbán-kormány, de nem lesz sorkatonaság Németországban

Ezt maga Olaf Scholz kancellár szögezte le.

Szaniszló Sándor: Jogerősen elmarasztalta a Kúria a fideszes Ughy Attilát

A DK-s polgármester bocsánatkérésre szólította fel a fideszes politikust.

A NER próbált erőt demonstrálni, Orbán Viktor a mozgósítás világrekordját ígérte – Ilyen volt a Békemenet percről percre

A felvonulást hét nappal a június 9-i EP- és önkormányzati választás előtt rendezték meg. Ez volt a tizedik alkalom, a miniszterelnök arról beszélt, hogy a jövő héten még magyarok millióit akarja elérni. 

Egyelőre bejön a brit Munkáspártnak a következetes hallgatás

A váratlanul kiírt július 4-i parlamenti választáshoz vezető hathetes kampány első hét napján végzett új mérések jelzik, hogy áll egymáshoz képest a két vezető párt az Egyesült Királyságban. 

Atlanti egység és magyar hisztéria a prágai NATO-csúcson

A NATO külügyminiszterei egyetértettek abban, hogy Ukrajna támogatása prioritás marad, miközben a magyar tárcavezető a „józan ítélőképesség teljes hiányáról” beszél.

Tekintélyes zuhé moshatja el a Békemenetet, de a közlekedés anélkül is teljesen megbénul

Alább a részletek.

ENSZ-nagykövet lesz Ujhelyi István

Továbbra is a turizmus területén fog dolgozni.

Százéves fennállása alatt is példátlan mértékű veszteségről számolt be a Matolcsy-féle Magyar Nemzeti Bank

A deficitet a magas infláció miatt 18 százalékra emelt kamat okozta, amelyet a jegybanknak ki kellet fizetnie a nála elhelyezett betétek után.

Charles Gati: Béke veletek

A pártlapok és -portálok szerint Orbán Viktor ott lesz a békemeneten, de amikor e sorokat papírra vetem, még nem lehet tudni, hogy csak vonulgat-e vagy pedig mond is valamit. Ha kiderül, hogy felszólal, akkor pláne nem leszek ott. Ugyanis kifejezetten bánt, hogy Magyarországot a béke szigetének hívja. 

Donald Trump bűnös és dühös

Először fordul elő az amerikai történelemben, hogy egy volt elnök bűnösségét mondja ki az esküdtszék egy büntetőperben. Ítélethirdetés csak július 11-én lesz, az viszont szinte kizárt, hogy a volt amerikai elnöknek börtönbe kell vonulnia.

Plágiumbotrány után az eddigi legnagyobb Békemenetre számít a CÖF-CÖKA

Mindenkit várnak pártpolitikai hovatartozás és ideológiai kötöttségek nélkül.

Hatalmas veszteséggel zárt tavaly a Sziget Zrt., de a tulajdonos mindent megígér

A veszteség mértéke már csak azért is figyelemre méltó, mert a Sziget Fesztivál mögött álló cég egy évvel korábban 355 milliós nyereséggel zárt.