Kórházakat vont végrehajtás alá a NAV, a jászberényiéről 57 millió forintot vett le

2024-05-06 05:45:00

A Népszava két budapesti kórházat – a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézetet, valamint a Károlyi Sándort – is talált a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájában.

Elégedetlen a kétharmad, az ellenzékiek közül csak a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció jutna be önállóan a parlamentbe

2024-05-06 05:55:00

Magyar Péter alakulata mindegyik kategóriában a második helyen áll. Gyakorlatilag mindegyik párttól vitt is el szavazókat – derült ki a Publicus Intézet felméréséből. 

„Még a jóistenke is szereti Pétert” – Riport a debreceni tüntetésről

2024-05-05 19:00:00

Az életérzés. Azt kell megváltoztatni.

Új hangok a Fidesz fellegvárában – Galéria Magyar Péter debreceni tüntetéséről

2024-05-05 22:25:00

Rengeteg ember tüntetett, Magyar Péter megnézte, Debrecen fideszes maradt-e – Percről percre

2024-05-05 13:59:00

Minden egy helyen. 

Rohannak a magyarok a szlovákiai élelmiszerboltokba, mert ott igazi akciók vannak, és jobb az áru minősége is

2024-05-05 19:55:00

Székesfehérvárról, de akár Dunaújvárosból is. Egy Facebook-csoport létszáma hirtelen 60 ezresre nőtt.

Már a magyarok 83 százaléka gondolja azt, hogy rosszul mennek a dolgok az országban

2024-05-05 10:07:00

Leginkább továbbra is a korrupció miatt aggódnak. Ennél rosszabb véleménnyel csak a peruiak vannak hazájuk teljesítményéről a vizsgált országokban.

Hamburger eszi az embert...

2024-05-05 21:17:00

Egy egyszerű, régi bölcselet szerint amit eszel, azzá leszel. Szinte mindannyian ismerjük ezt a mondást, mégsem szívleljük meg eléggé. Az étkezési szokásaink meghatározzák a testünk jóllétét, ezért a táplálkozásnak elsősorban arról kell szólnia, hogy szervezetünk megfelelő tápanyagokhoz jusson. Bár a testünk sokáig képes tolerálni a mélyhűtött, gyorséttermi vagy ízfokozókkal dúsított ételeket, egy idő után már képtelenné válik a feldolgozásra, és megjelennek a betegségek. A megoldás előttünk van az asztalon.

„A szégyen beleégett ennek a nemzetnek a történelmébe”

2024-05-05 19:38:00

Idén a Keleti pályaudvarhoz vonul az Élet Menete, a Dohány utcai zsinagógánál emléktáblát avattak. Niedermüller Péter polgármester súlyos kudarcnak, bűnnek nevezte, hogy nem védtük meg zsidó polgártársainkat.

Ha másolnak, akkor jó vagy

2024-05-05 21:03:00

Vajon mi történik akkor, ha galériát alapít egy festőművész és egy művészettörténész? A budapesti Resident Art példája azt mutatja, hogy ebből sikeres vállalkozás is születhet, mivel Bánki Ákos Munkácsy-díjas festőművész és Schneller János művészettörténész kellő érzékkel választja ki a galériájuk alkotóit, illetve népszerűsítik a vizuális művészeteket. Előtte évekig vándoroltak, mire idáig jutottak.

„Magyar Péter lemásolta a Fideszt, mégis hiszek benne” – Videó!

2024-05-06 07:22:00

A Tisza Párt alelnöke az utóbbi húsz év legnagyobb debreceni tüntetését hozta össze. 

Magyar csoda. Csoda Magyar?

2024-05-06 06:00:00

Lando Norris nyerte a Miami Nagydíjat, ez pályafutása első futamgyőzelme

2024-05-06 06:52:00

A McLaren brit pilótájánál többször, 15-ször eddig senki nem állt fel a dobogóra úgy, hogy nem sikerült nyernie.

Ma lejár a jelöltállítási határidő a június 9-i önkormányzati választásra

2024-05-06 06:39:00

Vasárnapig már csaknem 35 ezer jelöltet vettek nyilvántartásba a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, és mintegy 9 ezer jelöltet már bejelentettek, de nyilvántartásba vételükről még nem született döntés.

Orbán Viktor váratlanul szokott betoppanni az édesanyjához, és ha nagyok a bűnei, vág orgonát a kertből a feleségének

2024-05-05 22:11:00

Anyák napi kérdésekre válaszolgatott legújabb videójában a miniszterelnök.

Vlagyimir Putyin egy közös nyaraláson kivágta egy szarvas szívét és odaadta Silvio Berlusconinak, aki azonnal ment hányni

2024-05-05 21:47:00

Ez 2013-ban történt az orosz elnök dácsájában.

#5 Világok Harca: Forradalmár filmek, 1. rész

2024-05-04 05:45:00

A digitális disztópiáktól a szélesvásznú bollywoodi alkotásokig rengeteg film foglalkozik a fennálló rendszer elleni küzdelemmel. Podcast.

Hétfő hajnalban ismét látható lehet a magyar égbolton a sarki fény

2024-05-05 21:22:00

Az elmúlt 24 órában két napkitörés is történt.

Hétfőn még többnyire napsütéses időnk lesz, aztán erős széllel és sok esővel érkezik meg a lehűlés

2024-05-05 20:35:00

A hét közepére pár fokkal visszaesik a hőmérséklet.

60-as évek 2.0

2024-05-06 06:00:00

Várakozás

2024-05-06 06:00:00

Minden más mesebeszéd

2024-05-06 06:00:00

Atlantisz

Kérdezze kezelőorvosát!

2024-05-06 06:00:00

Hozott anyagból

2026-ig és tovább

2024-05-06 06:00:00

Munkával ünnepelték meg a magyar EU-csatlakozás évfordulóját – Galéria!

2024-05-01 15:18:00

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozói sikálták le néhány napja a Lánchidat, Szabadság hidat az Alagutat, és pályaudvarok környezetét a budapesti tavaszi nagytakarítás részeként. Így készült a főváros Magyarország EU-csatlakozásának a 20. évfordulójára.

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy karambolban Ceglédnél

2024-05-05 19:18:00

Egyikük édesapja is súlyos sérülést szenvedett, a helyszínre mentőhelikopter érkezett.

Több százan tüntettek a putyinistának tartott világhírű orosz szoprán, Anna Netrebko fellépése ellen Wiesbadenben

2024-05-05 18:32:00

Az Ausztriában élő kettős állampolgárságú operaénekesnőt számos bírálat érte az Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított orosz háború támogatása miatt. 

Molnár Zsolt üzent Navracsics Tibornak, nem szeretné, ha a Balaton lakópark lenne egy nagy medencével

2024-05-05 17:58:00

Az MSZP pártigazgatója szerint a tóparton megjelentek egy új kategória, a félig balatoni lakosok képviselői is. 

Hétfőtől újfent rendhagyó módon további 2-2 forinttal csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára

2024-05-05 17:02:00

Igaz, további kiskereskedelmi árréscsökkentés most nem várható.

Itt a vége, bezárják az al-Dzsazírát Izraelben

2024-05-05 16:55:00

A katari televíziócsatorna jogászai fellebbezésre készülnek a Netanjahu-kormány döntése ellen.

Bár egy stábja ott volt, kapacitáshiányra hivatkozva nem számolt be Magyar Péter rendezvényéről a Veszprém TV

2024-05-05 15:05:00

A jelenlévők ugyanis az M1-nek dolgoztak.

A Bloomberg szerint megelégelték Orbán Viktor gazdaságpolitikáját a német befektetők

2024-05-05 13:28:00

Nem ez a legjobb alkalom a magyar miniszterelnök számára a külföldi vállalkozások elidegenítésére – állapítja meg az amerikai üzleti portál.

A „No Migration, No Gender, No War” feliratot lecserélő jobbikos politikus azt állítja, életveszélyesen megfenyegette a jándi polgármester

2024-05-05 12:49:00

Adorján Béla közölte, Asztalos István azt is mondta neki, hogy tönkreteszi az életét. A polgármester tagadja az ellene felhozott állításokat.

Tizenegy párt gyűjtötte össze az EP-választáshoz szükséges 20 ezer aláírást

2024-05-05 12:32:00

Az Új Alternatíva Párt és a Nép Pártján nem fog szerepelni június 9-én a szavazólapon.

Egy hónapja még nárcisztikus idiótának nevezte Magyar Pétert a Tisza Párt kőbányai jelöltje

2024-05-05 11:56:00

Barna Judit emellett alávaló színjátéknak minősítette, amit a Tisza Párt alelnöke tesz.

Folytatódtak a palesztinpárti tüntetések az amerikai egyetemeken, Virginiában rohamrendőrök vetettek véget a tiltakozásnak

2024-05-05 11:36:00

Már több mint kétezer tüntetőt vett őrizetbe a rendőrség az Egyesült Államok felsőoktatási intézményeiben.

Lehet, hogy színész leszek?! (Részlet a Maradok tisztelettel, Benedek Miklós című kötetből)

2024-05-05 10:44:00

Szigeti Péter: Ahogy én látom – Levélféle Földes Györgynek

2024-05-05 10:44:00

Lengyel László: Hajnal vagy alkonyat?

2024-05-05 10:44:00

Hajnalodik vagy alkonyodik a világban? Nehéz megmondani a vöröslő, szürkés fényben. De azt régóta állítom, hogy a világjárvánnyal, a klímakatasztrófával, a háborúkkal és az energiaválsággal elkezdődött a világ ötödik felosztása, átrendeződése. 

Áthúzott nadrágszíjat ábrázoló plakátokkal készült Magyar Péter debreceni tüntetésére a Fidesz

2024-05-05 10:39:00

A Tisza Párt alelnöke azt kérte, ezeket senki ne rongálja meg, egyszerűen ne vegyenek tudomást róluk. Úgy tudja, szervezett provokátorok akarják majd megzavarni a rendezvényt.

Molnár Róbert: Egy vezetőnek tudni kell elkezdeni és befejezni is

2024-05-05 10:18:00

Polgármesternek lenni szép kihívás, de ha úgy vesszük, munka, mint bármelyik másik, és néha elérkezik az idő, amikor jó lenne új kihívást keresni. Molnár Róbert hasonló vívódásokon ment keresztül, végül meghozta a döntést, 22 év sikeres faluvezetés után nem indul el a választáson. Kübekházán a haladás és a közösségépítés példaértékű. Van benne félsz, hogy mindez odalesz, de remény is, hogy hátha nem lesz igaza. Ezzel együtt is azt gondolja, hogy egy vezetőnek nemcsak elkezdeni kell tudni a dolgait, hanem befejezni is, amiről sokan példát vehetnének az örökös miniszterelnökség közben például. Amint arról is, hogy Molnár Róbert szerint egy falunak nem a pártoskodásról kell szólnia. Ők ott kötöttek egy egyezséget, hogy mindenkiért dolgoznak, azokért is, akik nem szeretik őket. A falu a közös nevező.

Súlyosan megsérült egy néző a Richter cirkusz előadásán, egy szemtanú szerint tartóoszlop csapódott a közönségbe

2024-05-05 10:08:00

A baleset a lengőtrapéz produkció közben történt, a nézőhöz azonnal mentőt hívtak.

A sprintfutam után a nagydíjon is Max Verstappen rajtol az élről Miamiban

2024-05-05 09:14:00

A 26 éves holland pilótának ez az idei hatodik, és pályafutása 38. pole pozíciója.

Magyar Péter megette a saját anyját, Vlagyimir Putyin örökbe fogadja Dzsudzsák Balázst – Megjelent Bödőcs Tibor híradója

2024-05-05 08:57:00

A humorista által alakított hírolvasó arról is tájékoztatja a nézőket, hogy hungarikummá nyilvánították Oroszországot, férfivá műttetné magát Karácsony Gergely, és pasziánszklubbá alakul az MSZP. Ezt követően leadják a Rendszerváltás hátulról című „nemzeti pornófilmet”.

Aki nem ad, nem is követelhet - Nagy Gerzsonnal az anyaközpontúságról

2024-05-05 08:11:00

Az örökölt családi mintákból nagyon nehéz kitörni, mondja Nagy Gerzson, akivel a Meddig él egy anya című új regénye kapcsán beszélgettünk a családon belüli kötelékek hatalmi viszonylatairól, a szeretetről és annak hiányáról, a felelősségérzetről – Rejtő Jenő és Mándy Iván említése mellett pedig még egy dél-amerikai utazásról is szó esett.

Szárnyaló képzelet a képmutatás ellen - Kocsis Gergely varjúszelleme

2024-05-05 08:09:00

Egy kisvárosi gyilkosság felderítéséhez, az áldozatnak a politikai elit egy tagjával való rokonsága miatt, egyenesen a fővárosból delegálnak detektívet. A háborút is megjárt veteránt, Adler Vilmost azonban nemcsak nyomozásának fejleményei aggasztják, de poszttraumás stressz is gyötri, ráadásul titokzatos varjak sem hagyják nyugodni. Kocsis Gergely első regénye messze túlmutat egy krimin, ábrázolásában a várost belengi a gazdasági és társadalmi válság, valamint a Trianon utáni kollektív depresszió. A varjúszellem szerzőjével közéleti áthallásokról és a varjúfolklórról is beszélgettünk.

„Magyar Pétertől egyetlen őszinte mondatot sem hallottam az Orbán-rendszer kegyeltjeként eltöltött évekről”

2024-05-05 07:34:00

Nemhogy áthidalhatatlan szakadék, de sok különbség sincs egy virtigli liberális és egy megrögzött konzervatív értékrendje között, ha az alapértékeket nézzük – lehet ilyen élménye bárkinek, akinek messze nem komfortos egy eszetlenül szétszakított országban élni. A hazája, a családja, a munkája, az egészséges testi és szellemi környezete, a tisztessége és a becsülete mindenki számára hasonlóan fontos. Magyar Péter, a NER-es urizálással szembeforduló jogász olyan jelszavakat tűzött a zászlajára, amelyekben találkozhatnak egy ép nemzet józan polgárainak várakozásai. Akár új kiegyezés is létrejöhetne, még akkor is, ha Bayer Zsolttal nehezen tudunk elképzelni (és ez nyilván kölcsönös) közös asztalt ebben az életben. Viszont másik nincs.

Heti abszurd: Jánd visszavárja, ha nem buzi, néger vagy szabadságpárti

2024-05-05 07:26:00

Leesett egy nagy kő a szívünkről, most, hogy hivatalosan is a DK–MSZP–Párbeszéd trió lett az ellenzék legerősebb EP-jelölt formációja 60 ezer ajánlással, és az örömünk majdnem végtelen volna, ha jelölőszelvényekben lehetne mérni a kormányváltási alkalmassági rangsort (nem lehet), és ha bármi jelentősége is volna néhány doboz aláírásgyűjtő ívnek (nincs vagy nem sok van.) 

Martin József: Európánkról, Európánkért – Az euró vonzásában

2024-05-05 07:23:00

Niall Ferguson igaza és tévedése.

Magyar Péter szerint egy nappal a tüntetése előtt leállították a webkamerákat a debreceni Kossuth téren

2024-05-04 22:53:00

Hajrágóllal győzte le a szlovéneket, újra az elitben játszhat a magyar férfi hokiválogatott

2024-05-04 22:23:00

A két csapat eddigi valamennyi, 11 világbajnoki mérkőzését Szlovénia nyerte. 

Karácsony Gergely leadta az ajánlásait, hivatalosan is újra bejelentkezett a főpolgármesteri tisztségre

2024-05-04 21:54:00

Meglepő változásokat is lehet látni  az NVI listáján másfél nappal az aláírásgyűjtési határidő lejárta előtt.